Utoljára a harangszó
s a kiszáradt diófa szemében
maradtam, ami voltam.
Azóta nem alszom el a templomban,
s ha fakopáncsot hallok kerepelni,
úgy hiszem, éneke ima,
hol békével áltat, hol veri az ablakom,
háborút kiáltva,
de én már nem hajlok külső szóra.

Csak a sebesen hulló hópelyhek
hazudnak nekem új hazát,
hazában anyát és apát,
mintha mi volt, nem a világ,
a lélegzet nem hagyaték,
mintha csak járni tanulnék.

(Megjelent a Magyar Napló 2012. júliusi számában, mely digitális változatban elérhető a www.digitalstand.hu/magyarnaplo címen.)