Rövidzárlat az alvilágban

Rövidzárlat az alvilágban

A szerző szavaival ajánljuk könyvünket:

“Nincs nagyobb illetlenség, mint életről, halálról vagy az időről fecsegni egy regényben. Főleg úgy hogy egyik sem valóságos, hanem csupa kitaláció, amely annyira bevált, hogy azóta mindenki ebből él illetve ír; bár ha alapul vesszük, hogy nem valóságos dolgokról van szó, hatalmas szélhámossággal állunk szemben, körülbelül akkorra átveréssel, mint a szülői érzések. Korunk kitalálta azt a baromságot, hogy a szülőknek szeretni kell a gyerekeiket, és ezzel kényszerpályára állított egy csomó embert, akik egész egyszerűen képtelenek erre az érzésre, de mégis úgy kell tenniük, mintha teljesen odalennének az utódaikért, mindent megtennének értük, miközben legszívesebben feldarabolnák egy baltával, csak hogy erről nem illik beszélni. Ily módon teljes képmutatásra kényszerítjük az egész társadalmat, és ehhez képest az idő, az élet és a halál problematikája okkal ildomosabb regénytémákká válnak, mint az apaság, az anyaság, mivel sokkal kevesebbet kell hazudni velük kapcsolatban.”
Magyary Ágnes 1975-ben született Kolozsváron. 1989 óta Budapesten él. Első kötete, a Periton 2004-ben jelent meg. Ugyanebben az évben odaítélték neki a Méhes György-debütdíjat. Második kötete Az Ördög operába készül és más történetek címmel 2013-ban jelent meg. 2014-ben Fehér Klára Irodalmi Díjat kapott.

Ár
2 000 Ft
1 600 Ft

Szerző további művei

Magyary Ágnes: Rövidzárlat az alvilágban
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
232
Kötés típusa
puhatáblás
Súly
259gr
ISBN
9786155465789
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma