Magyar Napló - Márciusi szám

Magyar Napló - Márciusi szám

XXIX. évfolyam 2017. március

A Magyar Napló márciusi lapszámának élén az 1848–49-es szabadságharcra emlékezünk: elsőként Arany János Emlények című nagy versével, amelyben barátját, Petőfi Sándort idézi meg. Ezt követik Szendrey Júlia Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez című, a szabadságharc idejében született röpiratának részletei, amelyekben segítő helytállásra buzdítja női sorstársait, és egy verse (A beteg leány). Solymosi József esszéjében (Görgei, a példakép?) Kazinczy Lajos honvédezredes (Kazinczy Ferenc legkisebb fia) pályaképét rajzolja meg, aki Görgei Artúréhoz hasonló katonai karriert futott be, és 1849-ben, Aradon mártírhalált halt. Kopácsy Gergely Magyary Ágnes íróval beszélget a kiadónk gondozásában legutóbb megjelent Rövidzárlat az alvilágban című regényéről. Nyitott Műhely rovatunk márciusi vendége Lezsák Sándor költő, akivel Szakolczay Lajos készített a sokoldalú életpályát áttekintő interjút. Szokolay Domokos írásában a hatvan éve elhunyt Esterházy Jánosra, a csehszlovákiai magyarság védelmezőjére emlékezik. A lapszámban továbbá Both Balázs, Géczi János, Győri László, Kulin Borbála, Lezsák Sándor, Murányi Zita, Nagy Zsuka és Szegedi Kovács György versei, továbbá Horváth (EÖ) Tamás, Jakab-Köves Gyopárka és Reisinger Attila prózái szerepelnek. A Könyvszemle rovatban Somorjai Ádám és Zinner Tibor (A Szabadság térről Washingtonon át a Vatikánba – és vissza. Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek követségi levelezése az Apostoli Szentszékkel, 1956–1971; továbbá „Hatalmas hittel hisszük mégis…” Szeizmográf a Szabadság téren: Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel, 1956–1971), Buza Péter (Bagolyröpte Pest felett. Szendrey Júlia nemzetsége), Ábrahám Barna (A szlovákság polgárosodása a 19. század második felében), Ferdinandy György (Kagylócska), Orbán Ottó (Színpompás ostrom) és Oberczián Géza (Nógrádgárdonyi napló) kötetéről olvashatunk kritikát. Összeállításunkat Plohn József negyvennyolcas honvédportréinak reprodukcióival illusztráltuk.

A lapszám tartalma elérhető az archívumban

A tartalom letöltéséhez kérjük regisztráljon vagy lépjen be felhasználói fiókjába

Legfrissebb lapszámok

XXIX. évfolyam 2017. március
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
72
ISSN
08652910
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma
Főszerkesztő
Jánosi Zoltán
Laparchívum
Az Magyar Napló összes kiadott lapszáma.
Tovább