Magyar Napló - Januári szám

Magyar Napló - Januári szám

XXX. évfolyam 2018. január

A Magyar Napló januári számából kiemelten ajánljuk Lengyel János esszéjét, amelyben a jogsértő és kisebbségellenes ukrán oktatási törvény előzményeit tárja elénk, kiindulópontként a 2004-es úgynevezett narancsos forradalom győzelmét jelölve ki: „Az új törvény következtében az a nonszensz helyzet áll fenn, hogy amíg a szovjet diktatúrában a magyar fiatalok az anyanyelvükön tanulhattak, többek között magam is, az ukrán »demokráciában« ezt már nem tehetik majd meg.” A kárpátaljai nemzetrésznél maradva, összeállítást teszünk közzé a fiatal írókat tömörítő Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alkotóinak műveiből, amelyet Csordás László irodalomkritikusnak a kárpátaljai irodalmi életről és viszonylagosságról szóló írása vezet be. A magyar „autonómia” illúziója címen jelentkezik esszével Beke Mihály András, amelyben az erdélyi magyarság sorsáról ír az 1945-ös romániai kommunista hatalomátvétel tekintetében. Iancu Laurával a tavaly megjelent Éjszaka a gyermek című kötetéről Kovács Flóra készített kis interjút, amelyben szó esik a szakmai elvárásokról, a honvágyról, az anya–gyermek kapcsolat változásairól és az identitásváltásról. A Nyitott Műhely rovat januári vendége Ekler Andrea kritikus, szerkesztő, entográfus, akivel Nagy Gábor beszélgetett irodalmi munkásságáról, Görömbei András szellemi műhelyéről, a nagy posztmodern elbeszélés széteséséről, az irodalom társadalmi státuszáról és Németh László irodalmi

A lapszám tartalma elérhető az archívumban

A tartalom letöltéséhez kérjük regisztráljon vagy lépjen be felhasználói fiókjába

Legfrissebb lapszámok

XXX. évfolyam 2018. január
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
72
ISSN
08652910
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma
Főszerkesztő
Jánosi Zoltán
Laparchívum
Az Magyar Napló összes kiadott lapszáma.
Tovább