Magyar Napló - Augusztusi szám

Magyar Napló - Augusztusi szám

XXXI. évfolyam 2019. augusztus

A Magyar Napló augusztusi számának élén Rosonczy Ildikó jegyzetében a magyar államalapítás ünnepének alkalmából István király művéről és Kós Károlynak a szent királyról szóló regényéről, Az országépítőről ír: „Olyan időszakban született a mű, amikor hasonló kérdésekre kellett a magyarságnak választ adnia, mint István korában: hogyan lehet a méltó megmaradást biztosítani akkor, amikor a felszabdalt ország magyar közösségeire a jövőtlenség komor árnyéka vetődött?” Augusztus hónapban azonban nemcsak az államalapításra emlékezünk, hanem a mohácsi csatára is: Hóvári János esszéjében a második mohácsi csatáról ír, a Habsburg Birodalom katonai erőinek hatalmas, európai jelentőségű győzelméről: „ami 1526. augusztus 29-én elveszett, azt 1687. augusztus 12-én visszanyertük. Ez a Mohács-hagyomány azonban sohasem rögzült kellőképpen a magyar emlékezéskultúrában”. Mezey Katalin és Nagy Borbála Réka írásai Nagy László költői-emberi üzenetéről és bulgáriai emlékezetéről szólnak: idén júniusban fejeződött be a szmoljani Nagy László Emlékház felújítása, amelyben új állandó kiállítás nyílt.

A lapszámban továbbá Farkas Wellmann Éva, Marin Georgiev, Kürti László, Marcsák Gergely, Petőcz András, Rónai-Balázs Zoltán, Szabó Palócz Attila, Tari István versei, valamint Fecske Csaba és Hegedűs Imre János prózái szerepelnek. A Nyitott Műhely rovatban Bakonyi István beszélget az idén hatvanéves Petőcz András költővel, íróval indulásáról, a Magyar Műhely örökségéről, a ’80-as évek magyar irodalmi életéről, a franciaországi évekről, a regénytrilógiáról és a költészet szemléletformáló hatásairól. Az Európai Figyelő rovatban tucatnyi ír költő versét és vallomását gyűjtöttük össze A szív legmélye (Deep Hearth’s Core, 2017) című, ír költőket felvonultató antológiából. Közöttük szerepelnek olyan kiválóságok, a mai ír líra vezéralakjai, mint Thomas McCarthy és Gabriel Rosenstock. A Könyvszemle rovatban Zsille Gábor Készülődés, Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés és Farkas Gábor A megtalálás öröme című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Szent Istvánt ábrázoló képzőművészeti alkotások reprodukcióival illusztráltuk.

A lapszám tartalma elérhető az archívumban

A tartalom letöltéséhez kérjük regisztráljon vagy lépjen be felhasználói fiókjába

Legfrissebb lapszámok

XXXI. évfolyam 2019. augusztus
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
70
ISSN
08652910
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma
Főszerkesztő
Jánosi Zoltán
Laparchívum
Az Magyar Napló összes kiadott lapszáma.
Tovább