Magyar Napló - Márciusi szám

Magyar Napló - Márciusi szám

XXXII. évfolyam 2020. március

A Magyar Napló márciusi számában Kovács István esszéjével emlékezünk az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra. A történész a Honvédek, hírszerzők, légionisták. A szabadságharc lengyel résztvevőinek életrajzi lexikona 1848–1849 című kötetének kutatási folyamatába enged bepillantást: „Egy-egy anonim közlegény vagy altiszt élete sokszor érdekesebb, tanulságosabb volt, mint közismert feletteseié. Egy idő után ők érdekeltek: az ismeretlenek, akiknek sorsát, tetteit feltárhattam, akiket a magam eszközeivel életre kelthettem.” Salamon Konrád tanulmányában Illyés Gyula esszéregényeinek tükrében ismerteti az író nézeteit az 1919-es ellenforradalomról: „Illyés Gyula íróként úgy mondott véleményt forradalomról, kommünről, ellenforradalomról, hogy történészhez méltó kutatással tárta fel és tisztázta a máig vitatott korszak több fontos kérdését, mindenekelőtt a köztársaság megdöntésének és Károlyi félreállításának történetét.” Lengyel János író, újságíró dr. Tóth Mihály jogásszal, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnökével, az ukrán parlament egykori képviselőjével készített interjút az ukrajnai közállapotokról, a nyelv- és az oktatási törvényről, valamint a kárpátaljai magyarság helyzetéről. Jánosi Zoltán lírai eszében emlékezik a nemrég elhunyt Tornai József költőre: „izzó tudatával belakta, és Magyarországra hozta a teljes Föld lírai kultúráját. Versekkel, regényekkel, esszékkel, műfordításokkal egyszerre emelte a világegyetem tekintetéhez népét”. A lapszámban továbbá Farkas Gábor, Filip Tamás, Ladik Katalin, Rónai-Balázs Zoltán, Tönköl József, Simon Adri, Villányi László, Vitéz Ferenc versei, valamint Béres Tamás, Ferdinandy György, Jánoki-Kis Viktória prózái szerepelnek. A Nyitott Műhely rovatban Szabó Palócz Attila beszélget Ladik Katalin Babérkoszorú-díjas költővel, performerrel pályájáról, aki a saját gyökereihez, a népi motívumokhoz, a népművészethez kanyarodott vissza az akkori korszak legmodernebb, avantgárd kísérleteiben is. A Könyvszemle rovatban Tornai József Magyarul virágzó fa, Lajtos Nóra Példázat és etika, Miklya Luzsányi Mónika Az ecsedi boszorkány, a „Dallammá alakítjuk a dilemmákat”. Tanulmányok, ismertetések, interjúk, levelek, e-mailek Báger Gusztáv költészetéről és Magyar Zoltán A magyar történeti mondák katalógusa című kötetéről olvashatunk. Számunkat az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékét idéző képzőművészeti alkotások reprodukcióival illusztráltuk.

A lapszám tartalma elérhető az archívumban

A tartalom letöltéséhez kérjük regisztráljon vagy lépjen be felhasználói fiókjába

Legfrissebb lapszámok

XXXII. évfolyam 2020. március
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
71
ISSN
08652910
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma
Főszerkesztő
Jánosi Zoltán
Laparchívum
Az Magyar Napló összes kiadott lapszáma.
Tovább