Az augusztusi Magyar Napló tartalmából:
„Az utolsó fagyok után
a síkságra néző hegyek alatt
felnyitja szemét a turistaszezon
Autók nyitott ablakaiból
dübörgő zene fröccsen
a pincegádorokra”
(Antal Attila: Borvidék)
„Ez a Jurisics három éve kapta a szolgálataiért ezt a porfészket, de ahelyett, hogy kisajtolná belőle, amit csak lehet, még költ is rá a saját pénzéből. Mikor fogja visszakapni a Ferdinándnak nyújtott hiteleit? És ha kell, vesz fegyvert, puskaport, és meghal? Minek? Miért nem élvezi az életét finom borával, ételekkel dúsan megrakott asztalánál? Ki szólhatna érte, ha Bécsig futna?”
(Patai Árpád: Fűzfák és gesztenyék között)
„Kiugrik a kakukk, rácsukom az ablakot.
Nekem ne járkáljon itt ki-be.
Nekem itt ne kakukkoljon.
Nem fűzöm be a láncot, hosszan lóg.
Végén kopott fémtoboz.
Lassan leng a zuglói lakás falán,
az íróasztalom felett.
Mint egy akasztott.”
(Gulisio Tímea: Kakukk)
„Az ezredforduló utáni magyar irodalom az újrarendeződés alakzatait mutatja föl. Ahogy az epika visszatalált a történethez, a líra is felülírta az irónia-központú, nyelvjátékos szövegirodalmiság kódjait. Új személyességek, új komolyságok bomlottak elő a poétikai korszellemből. Meglehet, legfiatalabb irodalmunk a Nagy László-féle versnyelvi magatartáshoz is majd nem várt utakat talál – és kínál.”
(Halmai Tamás: „…a megváltóm: csak az ének”. Nagy László ars poeticái)
„A Fecske Csaba-lírát maga a költő Égre is néző, mégis »földízű-földszagú költészetnek« nevezte. »Én huszadik századi Anteusz / erőmet vissza e földből nyerem.« Anteusz, Poszeidón és Gaia fia a szülőföldjén mindenkit le tudott győzni, mert bármennyire kimerült, szülőföldjét ujjaival megérintve mindig új erőre kapott. A miskolci költő is a szülőföldből, Szögligetből táplálkozik…”
(Bozók Ferenc: Fecske Csaba legszebb verseinek hiteles nyomatai)
*
A Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának augusztusi vendége Tereza Boučková cseh író, forgatókönyvíró és publicista, akinek több regénye és egy novelláskötete is olvasható magyarul. A szerzővel pályájáról Forgács Ildikó műfordító beszélget: „Önéletrajzi ihletésű szöveget írni (…) azt jelenti, hogy ha az embernek van egy erős, személyes története, akkor nyilván adott egy erős téma. Ez jó. A buktatók abban állnak, hogy az egyedi személyes történetből olyan irodalmat, esetleg filmet kell alkotnia, amely azokat is megszólítja, akik soha semmi hasonlót nem éltek át. Be kell vonnia őket a történetébe, és hagyni, hogy vele együtt átéljék. Lehetővé tenni számukra, hogy átgondolják, vagy elképzeljék, hogyan álltak volna helyt ők maguk egyik vagy másik helyzetben. (…) Ha az író maximálisan őszinte akar lenni – és én szinte biztos voltam benne, hogy másképp az írói tevékenységemnek nincs értéke –, nem szabad kímélnie magát. Ez az alapja annak, hogy ne féljen bonyolult dolgokat is leírni másokról.” A lapszámban továbbá Antal Attila, Gulisio Tímea, Iancu Laura, Kégl Ildikó, Rónai Balázs Zoltán, Tomaji Attila, Zsille Gábor versei, valamint Miklya Luzsányi Mónika, Patai Árpád és Szarvas Ferenc prózái szerepelnek. Biró Máté szerkesztő Ircsik Vilmos íróval készített kisinterjút a szerző nemrégen megjelent, A csodás csipkebokor című meseregényéről, amely egy növény, egy életszakasz és egy műfaj „tájvédelmi körzetének” megőrzésére tesz kísérletet: „A főszereplőnek a népmesék hőseihez hasonlóan több próbát kell kiállnia, a szövegbe pedig beépítettem néhány hexametert, részben ironikus éllel, részben a szándékosan gyakori halmozások egyhangúságának feloldására. Ez egyben azt is jelzi, hogy reményeim szerint a regény gazdag kultúrtörténeti anyagával bármely korosztály számára nyújthat valamit.” Sárközy Péter tanulmányát a 250 éve született Csokonai Vitéz Mihály emlékezetének szentelte, kimutatva költészetében az olasz árkádista líra termékenyítő hatását: „…a 28 éves Csokonai világosan megfogalmazta, hogy költői pályája kezdetén »az olasz negédes kertjében« szedett »drága narancsokat«. Ez a »negédes kert« pedig a 18. századi olasz költők világa volt, akik egy költői társulás, az 1690-ben Krisztina királynő római udvarában alapított Árkádia Akadémia ünnepi rendezvényein és kiadványaik sorában harcot hirdettek az olasz barokk költészet túlzásai ellen, és vissza akartak térni Petrarca és az olasz reneszánsz líra elegáns és érthető költői nyelvéhez.” Halmai Tamás az idén 45 éve elhunyt Nagy László ars poeticus műfajú – tehát a versről valló, illetve a nyelvhez és a világhoz való viszonyt kifejező – műveit vizsgálja tanulmányában, és felveti annak lehetőségét, hogy az átalakulóban lévő kortárs líra vissza fog találni ehhez a költészethez. A Könyvszemle rovatban a Hiteles nyomat. Fecske Csaba legszebb versei, Böröndi Lajos A végső kihallgatás, valamint László Laura Vég és végtelenség. A narratív lezáratlanság posztmodern motívuma című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat a füzéri vár kápolnája képző- és iparművészeti munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.
